FELHÍVÁS ISKOLÁT ELLÁTÓ VÉDŐNŐKNEK A TANULÓK TESTTARTÁSÁT FELISMERŐ, ÉRTÉKELŐ ESZKÖZ TESZTELÉSÉRE
SÜRGŐSEN KERESÜNK 10 olyan iskolát ellátó védőnőt, akik a tanulók (védőnőnként 10 fő felsőtagozatos) testtartását felismerő és értékelő eszköz és alkalmazás kipróbálását vállalják 2024. március 25-27. és április 8-10. közötti napokban. A felkészítés március 21-én online történik, az eszközök postázása addigra befejeződik.
A jelentkező védőnők érkezési sorrendben vehetnek részt a kipróbálás jelen szakaszában.
Az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailre várjuk a jelentkezéseket március 16-án 14 óráig. A tárgyba kérjük beírni: „gerinc”
Az MVSZSZ-szel közösen fejlesztett eszköz és alkalmazás az iskolaegészségügyi ellátásban a gerincferdülés, és testtartási rendellenességek szűrését segíti majd. A kifejlesztett felismerő rendszer a képfeldolgozási eljárások felmérésére szolgál.
A fejlesztés az EURÉKA K+F projekt keretében létrejött konzorcium pályázat keretében a Vitarex Stúdió (egészségügyi informatikai fejlesztő Kft.) és a Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége (MVSZSZ), mint alvállalkozó, valamint a Debreceni Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem együttműködésében valósul meg.
Az MVSZSZ a programban kifejlesztett képfelismerő-elemző alkalmazás kislétszámú kipróbálásában, anonim felvételek készítésében, az eszközhasználat összeállított kérdőív és szempontrendszer segítségével a véleményezésben vesz részt. A kipróbálás néhány percet vesz igénybe, a tanuló részéről, tanítási óra igénybevételét nem érinti. A nevelési-oktatási intézmény, a szülők és a tanulók tájékoztatását, és a szülői beleegyező nyilatkozat aláírását követően történik meg a szűrés, amely anonim módon, személyes adatok nélkül történik a szokásos egészségügyi szűrővizsgálatokhoz hasonló körülmények között, személyenként, az erre a célra elkülönített helyiségben.
A védőnők feladatai program során:
- Részvétel felkészítő/betanító képzésen személyes formában;
- Az nevelési-oktatási intézményigazgató, a szülők, és a tanulók tájékoztatása a lehetőségről, beleegyező nyilatkozatok megkérése;
- Az MVSZSZ által biztosított eszköz segítségével a nevelési-oktatási intézményben a vállalt számú (2023. júniusban kb. 10 fő) tanulónál a szűrés (anonim képfelvétel) elvégzése, anonim adatokkal történő dokumentálása;
- A készülék online csatlakozással működik, így a felvételeket automatikusan küldi egy zárt rendszerben a Vitarex fejlesztő csoporthoz értékelésre;
- Személyi azonosításra alkalmas adatokat nem tartalmazó, eszközhasználatot értékelő lap kitöltése, továbbítása az MVSZSZ elnökének;
- Szükség esetén egyeztetés a Vitarex szakmai vezetőjével, illetve az MVSZSZ szakmai programvezetőjével.
A feladat ellátására az MVSZSZ - a munkáltatói engedéllyel rendelkező védőnő kolléganővel - együttműködési megállapodást köt.
Várfalvi Marianna
elnök, szakmai programvezető
Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége