Gyermekek táplálkozása az ő unokáik egészségi állapotát is meghatározzák! Ezért a mai szülők, nagyszülők felelőssége a gyermekek egészséges táplálkozása! Hasznosítsák széles körben a mellékelt cikket!
Az MVSZSZ 2023. február 3-án 11 órakor kezdődő közgyűlése a lemondott Szij Ildikó Katalin alelnök és Csősz Katalin titkár helyére új tisztségviselőket választott.
Az új alelnök: Tényi Renáta, az új titkár Beleznai Ágnes lett.
A lemondott elnökségi tagok munkahelyi leterheltségükre hivatkozva adták át mandátumukat. Az MVSZSZ közgyűlése, és tagsága nevében megköszöntük eddigi tevékenységüket, hiszen mindketten alapítása óta tagjai a szervezetnek, és töltötték be tisztségüket. A jövőben is számítunk támogatásukra, munkájukra az egyesület feladatainak, küldetésének betöltésében, amit meg is ígértek.
A lemondott és új elnökségi tagok munkájához sok sikert, jó egészséget kívánunk!
Budapest, 2023. április 20., csütörtök (MTI) - A magyar védőnői szolgálat egyedülálló a világon, számos országból érdeklődnek, miként vehetnék át ezt a kiválóan működő hálózatot - erről beszélt köszöntőjében Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a védőnők szakmai konferenciáján, Budapesten, csütörtökön.
Először is hadd köszönjük meg, hogy a korábbi években támogatta az adventi jótékonysági gyűjtésünket. Önnek és még sok hasonló jószívű, tiszta lelkű embernek köszönhetően eddig mindig megvalósult a célunk, a szívbeteg kisbabák új inkubátorokat kaptak, a Lea anyaotthonban több lett a férőhely a rászoruló édesanyáknak és a Szent Márton Gyermekmentő is biztonságos, új ággyal tudja menteni a piciket. Hálás szívvel köszönjük az adományát és most ismét Önhöz fordulunk.
Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége és az Országos Kórházi Főigazgatóság - „Innovációs lehetőségek a védőnői ellátásban” - Védőnői Szakmai Konferencia
Fővédnök: Dr. Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár – Kulturális és Innovációs Minisztérium // Jenei Zoltán országos kórházi főigazgató - Országos Kórházi Főigazgatóság Védnök: Dr. Vályi-Nagy István főigazgató - Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Időpont: 2023. április 20. 9-15.30 Helyszín: Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, Szent László Telephely (Budapest 1097 Albert Flórián út 5-7. 19. épület, Díszterem)
Az MVSZSZ és a Védőnőkért, új szülők és újszülöttekért Alapítvány szívből ajánlja a következő eseményhez való csatlakozást:
A Mindennapok Női Szemmel Egyesület (Nőiszem) valamint "A rák ellen, az emberért, a holnapért!" Társadalmi Alapítvány szakmai együttműködésével közösen rendezi meg 2022. október 13-án, csütörtökön “MELLesleg Téged is érinthet” - a mellrák elleni küzdelemért című konferenciát.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Oldalaink böngészésével elfogadja ezt. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.